Már hallgatag időn roskad el a múlt,
fénytelen, kopott útjain átremeg,
mikor az ködök homályába ájult,
létét az ember csak akkor érti meg.
Hiszen a múlásban ott a végtelen,
miben elrejlik az időnek árja,
s a mindenekben tűnik el hirtelen,
midőn már csend ül rá az éjszakára.
Mert a csend titkait őrzi az idő
oly reménnyel, mit ráhint a feledés,
amire ködök hullnak rá, rettentő
ködök. Ennyi a múlt, ennyi az egész!
Elkopik, elhull, mindent elfeledve,
mije megmarad, az már csak a neve!
2 hozzászólás
"csend ül rá az éjszakára" stb.
Költői látomás az elmúlásról. Festői kidolgozás, reális mondanivaló.
Üdv.: Á.E.
———————————————————————-
(Ui.: kevésbé költői versrészletem a témában: "egy-két nemzedék múlva, voltunk-e, senki se tudja")
Kedves Emil!
Köszönöm szépen szavaidat, mit megfogalmaztál!
Értékelem velem való törődésedet!
Szépeket kívánok neked és családodnak is!
Üdvözlettel : Zoli