Fiatal testben, ifjú szív
dobog, csókodnak édes
zamatát még annyian élvezhetik,
Ölelő karjaid oltalmát még
annyian kereshetik…!
Eredj, eredj hát utadra,
te kóbor herceg! Miattam
ne vésszen el tüzes életkedved!
Elengedlek ím, fuss, ahogy
a könny fut majd le
arcomon, mikor nézem, hogy
távolodsz egyre,egyre utadon.
Eredj utadra!
By Dominika
2 hozzászólás
Szép. Őszinte vallomás ez.Tömör ,de lényegre törő. Viszont kérdezem én az ifjú is menni akar? honnét tudjuk mikor és mivel teszünk jót? Vagy talán önmagunk lelkiismeretét próbáljuk nyugtatni az ilyen döntéssel? Vagy félünk szeretni,mert akkor ki vagyunk téve a csalódásnak?Vagy ezt várja el a társadalom? Vagy könnyebb egy beteljesületlen szerelem után sopánkodni,mintsem egy meglévőt folyamatosan szítani?
Ezek a kérdések vetődtek fel bennem a mű olvasását követően.
Elgondolkoztattál.Lehet hogy csak magamnak akarok jót azzal,hogy eleresztem?Csupán őnzőségből tenném azt amiről azt hiszem a legjobb?Felnyitottad a szemem.Köszönöm.