Ülök az ablak előtt egy ideje
magamba roskadva némán, csüggedten
és hallgatom az eső kopogását,
fákon ringatózó bús szél zúgását.
Néhány ember hazafelé igyekszik,
ernyőjét az orkán már- már megszerzi
dühösen bámul rá, aztán megenyhül
lassan szétoszlik a felhő, elgyengül.
Előjön a Nap, simítja arcukat,
mély tekintetükben titkokat kutat
majd tovább megy az idővel karöltve.
Ülök az ablak előtt egy ideje
magamba roskadva némán, csüggedten:
nézd, a nyúzott ember derül és dúdol!
2 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Nagyon jól tudsz a csenddel nyugalmat varázsolni!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica! Köszönöm szépen! 🙂