Feketében járok,
Mégse gyászolok.
Nézem, hogy pereg le a homok,
Sóhajtok,
Az emberekből hiányzik egy-két dolog.
A metró felé tévedek, utam arra visz,
Beállok száradni, kint esik rám a víz.
Esős napon mindenki színekbe öltözik,
Sóhajtok,
A fekete a szívekben rejtezik.
Sok ember…
Igazán egy se ismer.
Van, aki megvet; van, aki erre se méltat,
Sóhajtok,
A gyűlölet mindennek fekete színt ad.
Feketében járok,
Mégse gyászolok.
A színeket belül hordom,
Amit kint hagyok,
Legyenek csak a fekete sóhajok!
4 hozzászólás
Szia!
Mndenképpen írj, mert van benned valami olyan, ami másokat is megfog. Ahogyan szemléled a világot, azokat fogalmazd is meg. Add tudtára a környezetednek, mit gondolsz, mit érzel. Fog ez menni. Gyakorolj, olvass. Versedben van néhány képzavar, ami megtöri az üzenetet.
" … Nézem, hogy pereg le a homok … "
Ez szerintem nem illik bele a mondanivalódba. Teljesen különálló sor. Nem kapcsolódik semmihez. Így nem. Talán, ha érezhető volna, hogy az idő múlására asszociálsz.
" … Esős napon mindenki színekbe öltözik … "
Ez pedig képzavar. Nem fejezi ki a vers címéből sejthető érzést. Ha esik, akkor minden borongós, ázott, nyomasztó. Szerintem jobb volna a sor így:
– Esős napon mindenki szürkébe öltözik –
Kedvenc mondatom a versedből:
" … A színeket belül hordom … "
Üdv.
Köszönöm szépen a bátorítást és az építő hozzászólást.
Sokmindenről nem tudom, hogy miért írom úgy, ahogy… de ha minden sornak értelmet kellene adni, lehet hogy már nem élvezném annyira az írást 😉
Szia!
Ez a vers… néha számomra is nagyon ismerős ez az érzés! Engem az utolsó versszak fogott meg! Gratulálok 😀
Üdv! Jó vers, habár az elmélkedés nem az én kategóriám, meg tud fogni.:)