Két karom kinyújtva… mi van vajon velem?
Révetegen nézek, nagyon méla vagyok,
s érzem hogy egy darabig még bizony így maradok.
Tarka, színes képek jönnek-mennek, múlnak,
kusza keveréke jövőnek és múltnak;
ám, ahogy az nálam gyakran szokott lenni,
nem bontakozik ki úgy konkrétan semmi.
Hirtelen egy országút körvonalát látom.
Nem tudom hogy mi ez: valóság vagy álom.
Mámorosabb vagyok, mint mikor borozok
s rá kell döbbennem, hogy megint motorozok!
2 hozzászólás
Félálomban elég veszélyes lehet, amikor ugyebár éberen sem veszélytelen dolog a motorozás.
Nagyon jó a vers hangulata, különösen tetszik az egészséges önirónia, és nagyon tetszenek a rímpárok. Jó volt olvasni a verset, megmosolyogtatott. 🙂
Üdv: Laca
Köszönöm hogy olvastad, és a véleményt.
Üdv: Attila