Foggal, körömmel

Hát hogy ne kapaszkodna az ember
foggal, körömmel abba,
ki magával etette, itatta,
s nem csak világra hozta,
de kikaparta a föld alól,
hó, és jégcsapdás teleken
hátán hordta, hogy el ne essen,
ki még most is altatót dalol
lágyan, vén fülembe,
ha eljön az álmatlan este…Anyám!

Hát hogy ne ásná ki az ember
foggal körömmel, azt
ki magát faragta karónak,
akitől mindég eljött a holnap,
ki szárnyat festett angyalának,
ki maga is körmével ásott kutat,
és utat simított béna lábnak,
ki még most is itt van valahol,
mert tudja, az a dolga,
hogy lányát holtában is óvja…Apám!