Im Schnee
Wie naht das finster türmende
Gewölk so schwarz und schwer!
Wie jagt der Wind, der stürmende,
Das Schneegestöber her!
Verschwunden ist die blühende
Und grüne Weltgestalt;
Es eilt der Fuß, der fliehende,
Im Schneefeld naß und kalt.
Wohl dem, der nun zufrieden ist
Und innerlich sich kennt!
Dem warm ein Herz beschieden ist,
Das heimlich loht und brennt!
Wo, traulich sich dran schmiegend, es
Die wache Seele schürt,
Ein perlend, nie versiegendes
Gedankenbrauwerk rührt!
1883
Gottfried Keller: 1819 – 1890
A hóban
Közeledik a fergeteg,
sötét nehéz felhők!
Gomolygóan zúg a berek
a hófúvást jelzők.
Eltűnt már az a virágzó
és a zöld világkép;
A siető láb oly fázó,
hómezőn ez jelkép.
Boldog, aki elégedett
s a lelkét ismeri!
kinek szíve kételkedett,
titokban kergeti!
Ahol szomorúan kérő
a lelke már megtelt,
csillogó, véget nem érő
megemlékezést kelt.
1883
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
2 hozzászólás
Kedves Tóni!
Nekem tetszenek ezek az az úgymond egyszerű, közérthető sorok. Tetszéssel olvastam a fordítást, örülök, hogy számomra is lehetővé tetted, hogy olvashassam.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita, én már többször is leírtam én Móra Ferenc idézete alapján írom és fordítom is verseket: “Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha. Nem vagyok csillag csak rőzsetűz, de az, amíg ég, meleget tud adni az egyszerű embereknek.” …üdv Tóni…