Egyszer maguk alá temettek a versek.
Ott haltam meg két félbehagyott sor között.
Csak hallgattam a bennem növekvő csendet,
mint akiből a lélek már elköltözött.
Most várok az ihletre. Hogy jön, exhumál,
aztán életre kelt és megtermékenyít.
Torz vers-csecsemők ordítanak a sírnál,
néma üvöltésük belülről szétfeszít.
Mint a hőség. Fapados a ventilátor,
s nem hozza meg az enyhülést az este sem.
Egy rím kábán szédeleg a hőgutától,
majd vége van. Elment fájdalommentesen.
11 hozzászólás
Kedves Netelka!
´Most várok az ihletre´…
Nagyon ´jó´és ´ihletes´írás!
Üdv:sailor
Kedves sailor, ha más nem, az ihletetlenség többnyire megihlet, bár ez nem vigasztal :)) Köszönöm!
Kedves Netelka!
Roppant ötletes a versed, remek vers, nagyon tetszik.
Gratulálok: oroszlán
Köszönöm szépen 🙂
Kedves Netelka!
Azért csak eltalált az ihlet.Jó ez a vers. Nekem tetszik.
Ági
Kedves Ági, olykor a hőség is jó hatással van az emberre 🙂 Köszönöm!
Kedves Netelka!
Tetszett a versed.
Nálam is egy fapados ventilátor keringteti a forró levegőt, egy panel-katlan harmadik emeletén, mégsem jutnak ilyen remek gondolatok az eszembe.
Üdv: harcsa
Remek, a körülményeknek megfelelő ötletes vers!! Pont olyan "ütős" is…:)
üdv
leslie
Nagyon jó, gratulálok!
Szeretettel:Magdi
Köszönöm szépen 🙂
Ó, de ismerős! Mindannyian átéltük ezt már. Elillanó verssorok a tömegben, fel nem használt rímpár a mentett üzenetek közt…
Imádom az ihlettelenségről szóló verseidet (is)! 🙂
Gratula!
Poppy