Elfeledett emlékeimben
könnyűnek ígérkezik a létidő.
Átmeneti izombénulással
– valahol egy emberöltő közepén –
repülőszőnyegemhez tapadok.
Száguldunk a gyors szülés felé;
rajta kapjuk az izzó óriást,
ahogy átöltözik és szerepet
vált. Belénk virrad. A mesébe illő
léleképítő bennünk nyugszik,
védekező szentségével nem holmi
szitkokat szóró öngyilkosság.
4 hozzászólás
Kedves eferesz!
Versed túlságosan is absztrakt, és el vont, a mondatok között gyenge a szövegösszetartó erő. A versed tele van mozgalmassággal, és szenvedéssel, és emiatt kuszasága is érthető. Születés, és ön kezűleg kioltott élet nem igazán fér el egy versben. Vagy mégis?
Szalai Mihály
Kedves eferesz!
Én is elég absztraktokat szoktam írni, így megértem, hogy egy versben szeretnél annyi mindent tömöríteni. A címed a vershez illő, gyors gondolatok egymásutánja. Bár a szerkezeti megoldás nekem sem tetszett igazán a mondandót ki tudtam szűrni. Őszintén kívánok kellemesebb gondolatokat! Üdv. Szilvi
Kedves Mihály! Szerintem elfér, de én éppen arról írtam, hogy: "nem holmi
szitkokat szóró öngyilkosság."
Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Üdvözlettel: eferesz
Kedves Szilvi!
Az igazság az, hogy én ezt a verset nem azzal a célzattal írtam, hogy valami lila ködöset hozzak létre, egyszerűen ebben a formában fakadt ki belőlem, azt hiszem így történt.
Nagyon köszönöm, hogy véleményedet megosztottad velem.
Üdvözlettel: eferesz