Ha elmúlik

Nehéz idézni, s fájnak tegnapok,
Apát és bölcsőt: mindent elhagyok,
Magányos éjben mégis feldereng:
Lehet, hogy álmok…s otthon ébredek.

A lázadástól vándor-lelkű vér
A számadáskor úgyis visszatér,
Megannyi vétkem látom, ismerem…
De azt, hogy vagytok, nem bánom sosem.

Ha ébredeznek régmúlt, szép dalok,
A szívetekben szinkronnal dobog,
Belőlem újult gyermekként-alak:
Talán örökkön összetartalak…

Megannyi fojtó, rejtett rettegés,
A múlt, mi szívem legmélyére vés,
S ha jő az óra, melyben kérdezel:
Tudom, hogy lesz, mit nem mesélek el.

Anyám, a Tiszta, s voltak titkai,
Van úgy, hogy vágynám megszólítani,
De ajka néma, s hallgat most a hant,
Magánya olykor köd volt, eltakart…

Ha hív a múlás, eljön s átemel,
Maradjatok meg egymásnak, közel,
A vér a vértől nem válhat sosem:
Ti voltatok csak…mélyem-mindenem.

S ha majd találtok titkolt verseket:
Megannyi érzést felfed, meglehet,
Ha feltör onnan rejtett, régi láng:
Megértitek tán: „ilyen volt Anyánk”…