Ha két kezem eke lehetne,
szívem, mint dolgos arató,
ki magyar büszkeséget vetne;
a magyar földbe az való.
A vérem égő láva lenne,
füstöm felhőkbe mutató,
vad hűségem tüzes kemence,
puha kenyereket adó.
Elmém a múlt könyvtára volna;
kutatna benne a jelen.
Testem, mint régi várak tornya
örökké állna a hegyen.
Ha a lelkem szántóföld lenne,
igaz magyarságot teremne.
5 hozzászólás
Szép is lenne—Mármint az utolsó mondatra válaszul.
Bizony, bizony. Én magyar vagyok, és szeretnék az is maradni, egészen a sírig. Köszönöm, hogy elolvastad, kedves Virág.
Kedves Tamás!
Mondanám, hogy hajrá, de félek, hogy félreérted… így hát csak két szó: bár lehetne…
Jodie
Jó volt érezni, hogy van még aki így gondolkodik, hogy van még aki igy érzi, és ezt szeretné…igazi “magyar” hangulat árad belőle, és ezért volt igazán jó olvasni!
Kedves tamás ez a vers a hazaszeretet igaz koronája.
Nagyon elbűvöltél vele!
Jodiéhez csatlakozom: bár lehetne! Hozzáteszem: sok ilyen Magyar kellene!