Szeretnék fényt varázsolni a szemedbe,
Békés megynyugvást a fájó lelkedbe.
Halovány mosolyt varázsolni az arcodra,
Melyen égő fájdalom tükröződik ma.
Elmúlik minden egyszer, te is tudod már!
Az élet könnyes, kezdete, keserves.
De ne hidd hogy könnyebb a folytatás
És jön hozzá még, sok sok csalódás.
Az élet egy örök harc,
Melyet magadnak vívsz,
S ha itt az idő menni kell,
Te csendben mész, mert ő hív!
Megkezded utad az ismeretlenbe
Hogy elfoglald helyed a végtelenbe.
Hogy egyszer megint, újra és újra,
Visszatérhess tanulni ebbe a világba…
Engedd el azt, kinek menni kell
Angyalok vigyáznak rá, ezt hidd el nekem.
Fenntről mosolyogva tekint le rád,
-Mennem kell, de figyelek rád!…
Te tudod hogy igazat szól,
Bár hangja megremeg,
A végső útjára lép csendesen,
S te könnyezve hagyod, hogy elmenjen.
Szívedben emléke veled lesz míg élsz
Bár most még sajog, fáj, hiszen élsz,
Nem hagyott magadra, csak hosszú útra ment.
S ha neked is menned kell, őt ott lesz melletted
3 hozzászólás
Szóval én nem tudom, honnan ennyi érzelem, és sokminden más, ami eszembe jutott amíg olvastalak, de hálával tartozom, Neked ezekért a sorokért…
kedves dinipapa..
Köszönöm hogy nálam jártál.
Talán te is úgy vagy vele mint én, amikor olyansvalamit olvasol, ami megérint, olyan mintha magad írtad volna, feltör belőledl, és megrohamoznak a saját érzéseid.
Szereettel ölellek
Anikó
kedves Kedves!
az elmúlás nem nézi az ember korát.
nagyon eltűntél a számomra, pedig az első olvasóim között voltál. jó olvasni téged.
üdv: d