vasárnap reggel
szokásos sétám után
kertben kiültem
a kis dália
az égő piros színét
még nem kapta meg
a piros rózsa
koromra emlékeztet
lassan hervadva
lila hibiszkusz
harmat könnyeket ejtve
búcsúzik tőlem
nyár már elindult
az ősz nyugtalanul a
hegyek mögött vár
fecske csicsereg
gólya szárnyát csapdossa
útra készülnek
és egy reggelre
már mindenki útra kelt
lassan majd én is
4 hozzászólás
Kedves Tóni.
Annyi szomorú báj van a sorok között, hogy meghatódtam az elmúláson. Minden sor az elmúlásról szól.
Szeretettel olvastam: Ica
Kedves Ica!
Mennél hamarabb megbékülünk az elmulással, annál nyugodtabban várjul az eljövetelét. Egy ember életében semmi sincs olyan hosszú ideig vele, mint az elmulás, ami az első pillanattol kezdve itt a földön vele van. Nem kell semmi más hozzá, csak tudatossan élni, igaz sokan, mint én is, csak akkor látják be, amikor Szent Péter nem engedett be a nagykapun, hanem visszaküldött.
Köszönöm, hogy olvasol és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Mélyen megérintett. Szép haikuk!
Szeretettel:
Nairi
Kedves Nairi!
Köszönöm szépen, és
üdv Tóni