Rosszarcú, konok álmok szabdalták
szét zaklatott, szénfekete hajnalom.
Mint prédára leső, éhes héják,
torz tegnapok kuksoltak a vállamon.
Nehéz és lélekölő volt a csönd,
ilyenkor még a démonok se járnak.
Csak a megtorpant idő dübörgött,
míg az óra elütötte a hármat.
Elmém a tévé gondolattalan,
zöldeskék vibrálásába menekült,
s ahogy ringattam nyugtalan-magam,
karmos madaram a holnapba repült.
2006. november 18.
6 hozzászólás
Nagyon szépek a verseid, mindig szívesen olvasom őket, és mindig megérintenek.
Ez nagyon jó lett.
Egyáltalán nem erőltetettek a rímek, pedig tökéletes formában vannak.
Jól kapcsoltad össze versszakokat. A kezdés és befejezés pedig a hangulatát teszi kerekké.
Jó hogy vannak benne modern szavak (pl.TV) és ennek ellenére töretlen.
üdv:sanna
Én szintén nagyon szeretem a verseidet, ez sem kivétel! Kicsit már unalmas vagyok, de megint csak azt tudom írni, hogy NAGYON JÓ! Üdv.: Anna
Mindhármotoknak nagyon köszönöm – nem tagadom, nagyon jól esik az elismerésetek!
Egyetértek sannával, remek, mint mindig. Csak azon gondolkoztam el, hogy akkor a holnapba repülés végülis jó, ugye? 🙂 Én is az ilyen "madarak" elriasztására használom a tévét. De nem mindig sikerül.
Üdv,
Poppy
Szia Netelka!
Páratlanul gyönyörűen írsz! Felemelő hozzád betérni!
Ismerős érzésekről olvashattam, én ilyenkor zenébe menekülök. 🙂
Szeretettel: Kankalin