Mint nyári éjek ábrándjai bennem,
úgy tör elő a letisztult pillanat,
mikor árnyain sodor a végtelen,
s homályba vész a csend, ami ott marad.
Hajnalonta ma is szívembe merül
a messze csillagoknak valahánya,
ha látom az eget amint szétterül,
s szememben gyűlik könnyeim homálya.
Oly gyermek vagyok akkor, oly kicsiny,
mint akit szelíden hívnak álmai,
aki elring szótlanul emlékein,
s remélni tanul, kit vonnak vágyai.
Minden olyan sivár lenne nélküled,
s ha Te nem lennél, hol lenne az élet!?
7 hozzászólás
Elbűvölő, szép. (üdv: ÁE)
Kedves Emil!
Köszönöm, hogy olvastad versemet
s találtál benne némi értéket!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Kedves Zoltán!
Csodaszép sorok!
Olyan ihletes percben születhetett.
"mikor árnyain sodor a végtelen,
s homályba vész a csend, ami ott marad"
olyan percben,´mikor kinyillik,kinyilnak
a határok és látjuk az összefüggéseket és
azoknak mindennél szebb tulajdonságait!
Az idö megáll és a csendenk adja át magát!
Gyermeknek érzed hirtelen magad!
Mit is lehetne érezni mikor
szembesülünk a határalannal,a szinte
elképzelhetetlennel!
A létezés maga áll elöttünk egy egy
ihletes percben!
Csodaszép írásodra gratulálok:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Hálásan köszönöm jöttödet s olvasásodat!
Örülök kedvességednek s annak is, hogy tetszett!
Üdvözlettel kívánva a legszebbeket!
Vigyázzatok magatokra és egymásra!
Barátsággal : Zoli
Nagyon szép vers, megható. Gratulálok!
Üdvözlettel: magam
Kedves magam!
Köszönöm szépen értő olvasásod
s annak értékét mit kifejezel érzelmeidben
versem iránt!
Kívánok sok erőt a mindennapokhoz!
Szeretettel üdvözöllek Téged!
Zoltán Kaposvárról 🙂