Halál a végső állomás
Ülök a vonaton, s nem látom
Az út végét
Itt állok egy mély szakadék szélén
Nem érzek mást
Csak tiszta ürességet
Szívfájdító szavakat
Kietlenséget.
Egyszer véget ér az út
Tudom
S talán én is megnyugszom valahol
Egy jelöletlen sírban a domboldalon
S várom, hogy rám találjon
Ki szeretett
Ki várt
Ki soha el nem feledett
Ki most
Jeges könnyekbe fürdeti nyughelyemet
S tudom, a halál
Végső állomás.
5 hozzászólás
Kedves Blason! A "tiszta üresség" azért nem jó, mert az ember önkéntelenül poénkodni akar tőle: miért, van piszkos üresség is? Az utolsó versszakot nem értem Úgy tűnik az elején, él még a nemes szerző (te): "egyszer (majd) véget ér az út, a végén viszont ki szeretett máris jeges könnyekbe fürdeti annak a nyughelyét, aki még meg se halt. Különben tudod mit! Hagyd a halált, olyan uncsi!
Szia: én
(Klassz vagy, hogy ki mersz most mát állni face to face! Így kell csinélni!!!)
Vicces de én így érezem tehát helyénvaló
Ha a "tiszta" szót kihagyod, dallamosabb lesz.
"az út végét" végére én pontot tennék, mert így egy kicsit képzavaros, hogy most ülök a vonaton, vagy a szakadék szélén állok-e.
A második versszakban:
" S talán én is valahol megnyugszom" megoldás rímelőbb, dallamosabb, s szerintem a mondanivalót nem rontja el.
Ezek csak vélemények.
Egyébként nem rossz.
Üdv
Ilyenből szeretnék többet.
Már mint minőségileg.
A téma lehet vidámabb.
Biztos lesz ha nem is itt máshol!