Bizonygatom magamnak,
a dicstelen fényt,
álmok hullnak a karomba,
alvó porhüvelyként.
Szemlesütve, ha az utcán járok,
vonyítva sírok, mert látom,
apró buckákon jel
és gyorsan hervadó virágok.
Bizonygatom magamnak,
a dicstelen fényt,
álmok hullnak a karomba,
alvó porhüvelyként.
Szemlesütve, ha az utcán járok,
vonyítva sírok, mert látom,
apró buckákon jel
és gyorsan hervadó virágok.
2 hozzászólás
Kedves Edit! Megható versed teljesen átéreztem, szeretettel olvastam. Zsuzsa
Drága Zsu!
😪😪😪❤