Csak játszogattam a szavakkal, ahogy elmém
mélyéről sorra kibújtak,
és össze sem fontam őket gondolatokká
miközben halk zene szólt mellettem.
Sodrása elragadóan vitte a fantáziám,
eltűnt a világ, és semmi sem fogta vissza a szívem,
tágult a tér, szálltak a percek, mint ha időtlen
végtelen éj vett volna körül.
Így teljes a lét, gondoltam,
a szomszéd szobában ott szuszog életem párja,
óvja az álmát lágy takaró és
pihenteti őt a jó puha párna.
Én szállok csak itt egyedül, szárnyán
gondolatomnak és a jó muzsikának.
Valahol ott vagyok én is, ahol a hangok ezrei
kelnek és válnak összefonódva melódiává,
most együtt hódítjuk meg ezt a világot,
– bár csendes, most alszik, nem nagy dolog –
mégis ölelném, amit csak érek,
s szeretem, amire csak gondolok.
Egyszerre csöndes lett köröttem minden.
Az utolsó futamok hangjai még fülemben éltek, majd hirtelen
elkeveredtek a csenddel, hogy emlékük bennem
képet ébresszen. Egy koncertterem….
ahol csöndes az est, mert a kürt már érzi a végtelen űrt,
nem reccsen vígan a réz, üst se döndíti a bőrt,
cseppet se rezzen a húr ahogy a fára simul;
– koporsó-tokban pihentek,
lágy futamokból szőtt szép menüettek –
a zongora csontjai nem viszik át a nyers ember-erőt
kalapácsaikon a dobozban feszülő huzalokra,
fémcsatos táska rejti a víg klarinétot, és odaát
intő kezéből majdnem kiejti a részeg zenész a bús oboát,
ott egy szélein felfoszlott vászonzsák takar egy mélyhangú fagottot,
párjával baktat az úton a brácsa, társa, egy szép hegedű
fázósan bújik hozzá, pajkosan összesimulnak:
kedvesem, csendesen, játszunk majd – holnap.
A koncertteremben mélyül a csend, tompák a fények,
csak néhány lámpán állnak örök lendületben
az elfutni vágyó kis figurák,
szusszan a mélypuha bársony a széken,
egy fuvallat port csillant, akár a hó,
csörren egy kulcs, és kattan a főkapcsoló…
Reccsen a székem, álomba zümmögi magát a vén monitor,
ahogy a fénye kialszik. Átölel lassan az éjnyugalom,
sóhajtok, halkan, hogy meg ne zavarjam a csendet
kapcsoló kattan, kihunyni készül ezer élményű éntudatom.
7 hozzászólás
Szia aLéb!
Amikor a versed olvastam, épp Rachmanyinov (azt hiszem így kell írni) Vesperas c. műve szólt… így még teljesebb volt az érzés, ami az írásodból áradt…
Elszakadtam pár perc erejéig a Földtől, és valahol egészen máshol jártam…
Köszönöm az utazást!
Gyömbér
Köszi Gyömbér, örülök, ha tetszett….
aLéb
Ott vagyok én is a koncertteremben és érzem, ahogyan “szusszan a mélypuha bársony a széken”. Nagyon szemléletes, ahogy a pihenni készülő hangszerekről írsz. A gondolat maga és a kivitelezés is remek. Gratulálok: Colhicum
Köszönöm Colhicum, amolyan “ujjgyakorlatnak” indult csak, de örülök, hogy megosztottam veletek.
aLéb
szia aLéb!
na, valahogy így kell ezt csinálni…
képek, hangok, mondanivaló és gondolatok
így együtt harmónikus egésszé rendezve.
grat. nagyon-nagyon…
leslie
A zene körülölelt:) Köszönöm szépen!:)
Köszi, sleepwell!
aLéb