Heinrich Heine: Mondscheintrunkene Lindenblüten

Mondscheintrunkene Lindenblüten

Mondscheintrunkne Lindenblüten,
Sie ergießen ihre Düfte,
Und von Nachtigallenliedern
Sind erfüllet Laub und Lüfte.

Lieblich läßt es sich, Geliebter,
Unter dieser Linde sitzen,
Wenn die goldnen Mondeslichter
Durch des Baumes Blätter blitzen.

Sieh dies Lindenblatt! du wirst es
Wie ein Herz gestaltet finden;
Darum sitzen die Verliebten
Auch am liebsten unter Linden.

Doch du lächelst, wie verloren
In entfernten Sehnsuchtträumen –
Sprich, Geliebter, welche Wünsche
Dir im lieben Herzen keimen?

Ach, ich will es dir, Geliebte,
Gern bekennen, ach, ich möchte,
Daß ein kalter Nordwind plötzlich
Weißes Schneegestöber brächte;

Und daß wir, mit Pelz bedecket
Und im buntgeschmückten Schlitten,
Schellenklingelnd, peitschenknallend,
Über Fluß und Fluren glitten.

Heinrich Heine

Holdfény ittas hársvirágok

Holdfény ittas hársvirágok
Árasztotok dús illatot,
És csalogány dallal úsztok
Töltve léget és a lombot.

Mély boldogság kedves társsal
Ülni hársak illatában,
Hogy ha Hold arany sugárral
Átvillan fakoronában.

Nézd a levelét a hársnak,
Szív alakot fogsz találni,
Hát ezért szerelmes társak
Jönnek hárs alá megállni.

Úgy mosolyogsz, mintha messze
Édes álmod lenne veszve –
Vágyaidból most e percben
Mi szökjön szárba szívedben?

Oh, meg kell neked mondanom
Kedves, kérem nagyon vágyva,
Északi szél, az a zordon,
Minket hóval tartson zárva;

Selymes prémmel takarózva
Siklanánk a díszes szánnal,
Ostor csettenését hallva
Réten, jégen – s lelkünk szárnyal.

Szalki Bernáth Attila