Kis arany lábú csillagok
élete félve zajlik,
a föld álmát őrzik most, mely
az éj ölében alszik.
Fülelnek a néma erdők,
minden levél egy zöld fül!
És a hegy, mint álom felhő
árny kezével szétterül.
De mi hív ott? Szívembe, a
visszhang most betörve vár.
Kedvesem hangja volt e, vagy
csak egy árva csalogány?
Fordította Mucsi Antal-Tóni
Neuer Frühling
Sterne mit den goldnen Füßchen
Wandeln droben bang und sacht,
Daß sie nicht die Erde wecken,
Die da schläft im Schoß der Nacht.
Horchend stehn die stummen Wälder,
Jedes Blatt ein grünes Ohr!
Und der Berg, wie träumend streckt er
Seinen Schattenarm hervor.
Doch was rief dort? In mein Herze
Dringt der Töne Widerhall.
War es der Geliebten Stimme,
Oder nur die Nachtigall?
Heinrich Heine
1 hozzászólás
Új tavasz
Lábacskák aranyból… lopva
Jár ott fenn a csillagnép,
Éj ölén, hogy meg ne fossza
Álmától a földtekét.
Erdők hallgatóznak némán,
Hány levélfül, zöld van itt!
Még a szirt is álmodozván
Nyújtja árnyék-karjait.
Hívást hallok? Árva szívem
Messzi visszhang járja át…
Téged hallak, édes hívem,
Vagy csak fülmilék dalát?