Hier!
Dem letzten Deingedenken
Ist dieser Ort geweiht;
Hier will ich mich versenken
In’s Meer der Traurigkeit.
Hier lebt’ ich sel’ge Stunden –
Sie kehren nimmermehr;
Das Herz kann nicht gesunden,
Die Welt ist todt und leer.
Ein Fieber ward mein Leben,
Mein Traum geht himmelwärts,
Die matten Pulse beben
Im letzten Todesschmerz.
Nun strömt, ihr Thränenfluthen,
Hinab in’s Angesicht:
Hier mag das Herz verbluten,
Verglühn der Augen Licht.
Hier hat sich mir erhoben
Ein Glück, das keinem gleich:
Hier ist mir auch zerstoben
Ein ganzes Himmelreich
Helene Branco: 1816 – 1894
Itt
Utolsó gondolatod
tette e helyt szentté;
és itt vált a sírhalmod
könnyektől tengerré.
A megboldogult órák
vissza már nem jönnek,
és szívemben a bóják
a mélybe merültek.
Egy láz lett az életem
álmom már égbe száll,
‘s remegő érverésem
haláltusában áll.
A könnyek megáradva
arcodon lefolynak;
a szíved vérben állva
szemek kialusznak.
Itt engem felemelt, egy
páratlan boldogság:
És teljesen szétfeslett
egy egész mennyország.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni 07.06. 2016
3 hozzászólás
“Itt engem felemelt, egy
páratlan boldogság:
És teljesen szétfeslett
egy egész mennyország.”
Kedves Tóni!
Már az is jó, ha elmondhatja valaki, hogy egykor felemelte egy páratlan boldogság.
Szeretettel: Rita 🙂
Igen Rita, igazad van, holnap mint mindig, jön Dávid verziója is…üdv Tóni…
Tóni, alapjában véve ez szomorú történet a Kedves sírja fölött.
Akkor meg mitől jön, hogy emel fel a “páratlan boldogság”???
Én sem értettem ezt igazából, de valamit kellett fordítani erről…
“Hier will ich mich…” Itt akarok én elmerülni a bánat tengerében.
Sírhalommal, bójával nem találkoztam… A rímeléshez kellettek.
Ha már a Kedves sírban van, hogy ömlik szeméből könnypatak?
Hát, zavaros egy vers! Talán “némettelen” és logikátlan is, nem?
Üdv: Dávid