Vége az eszmék ócska korának,
semmi se kurrens és semmi se kell,
újszínű élet új viharában
sodródik szakadt halotti lepel.
Nem tud a senki újat agyalni,
csontveretes dobok bús szava száll,
elnyeli halkan, csendben az éjsír,
magába bámul a méla homály.
Űrszínű árnyék siklik a szélben,
nincs-szeme kábán semmibe réved,
fény szava száll, míg felkel a nap.
Hulla kacag fel nyögve a földben
nulla agyában képtelen ötlet:
ő csak a lényeg, s ennyi marad…
1 hozzászólás
Kedves Balázs!
József Attila sora jut eszembe: " a semmi ágán ül szívem…"
Ez egy szürrealista kép. Hasonlóképpen szürrealista képsorok áradnak a szonetted-
ből is – véleményem szerint. Az indítás konkrét: "Vége az eszmék ócska korának".
(A különböző izmusokra gondolsz például?)
A folytatás is kifejező:" semmi se kurrens és semmi se kell" (Hogy nem kurrensek az áruk és a dolgok a fogyasztói társadalomban , az bizonyos. De én úgy tudom, hogy az emberek ( egymást majmolandó ), mégis megveszik és beveszik a hamisat, az értéktelent és a gicccseset is.
Értem, hogy ez egy "újszínű élet új vihara" (mintha Adyt olvasnám), melyben a hulla
elkacagja, hogy "ő csak a lényeg, s ennyi marad…" (nihilizmus? , nem az élők a lényegesek?)
Különös világ rajzolódik ki a tollad alatt. Ha ez költői túlzás, rendben van, de ha maga a valóság, akkor abból én bizony nem kérnék!…
Köszönöm, hogy ilyet is olvashattam. További sok sikert! – Cs.J.