Ki kéne írnom magamból a csöndet,
a garatomban fuldokló szavakat,
azt a csöndet, ahogy csak a vers hallgat.
Profi gyilkos – lassan, hangtalan öl meg.
Mint az adagolt arzén, észrevétlen,
fájni se fáj, csak apránként felzabál.
Minden szószegett nap újabb kis halál.
Csitt! Úgyse hiszek semmi érvelésben.
13 hozzászólás
szia Neti!
E verset megírnod abszolute nem volt hiábavaló!
Mintha bennem szólna…
grat és üdv
leslie
Köszönöm, Leslie!
Erika
Még két háromsoros…
És gyönyörű szonett lenne…
De így is szép…
Üdv. Barna.
Kedves Neteleka!
Nem akarok érvelni veled, mert saját meggyözödésem is, és mivel még a kedvenc és leggyakoribb olvasott és idézett iróm, Tátiosz is ezt irta :
"A csend nem csupán a természet hangja, hanem az ember legbelső szükséglete." Az az ember aki csendet nem akarja elviseln, az sohasem halja meg, a lelkének a szavát, Ez néha nem egyszerű, mert a lélek nem azonnal szól meg az utolsó kimondott szó után, hanem megvárja, a valódi a belső csendet. Remélem írásomat nem veszed érvelésnek.
üdv Toni
Köszönöm, Barna 🙂
Kedves Toni, köszönöm a szavaid 🙂
E.
Kedves Erika!
Elmélkedésed hibátlanul és szépen megfogalmazva írtad le. Igaza van a hozzászólónak, jó lenne kiegészíteni, s egy szonett lenne belőle.
Tetszett.
Szeretettel: Kaa
Hajhaj! …
…
Nemigen tudok újat hozzátenni az eddigiekhez képest. 🙂
Maradok hűséges rajongód!
Üdv,
Poppy
Kedves Kata, mikor híján van az ember a szónak, örül, ha nyolc sorban a szótlanságát meg tudja írni – ha írok szonettet, az egy másik lesz 🙂 Köszönöm kedvességed.
E.
Nagyon aranyos vagy, Poppy, köszönöm 🙂
E.
Kedves Netelka!
Ez nem volt egy hiábavaló vers.Én se találok szavakat.Nem is keresek.Nagyon jó lett ez a versed.
Üdv:Ági
Köszönöm, Ági! Ma ismét írtam egyet a "csöndről". Úgy tűnik, már csak arról tudok. Vagy arról se :/
Azt hiszem egyetlen vers sem hiábavaló!
Nagyon is beszédes…
Szeretettel olvastam: Zuzmara