A szavak néhanap kifutnak belőlem,
mint mikor a film szakad a moziban,
s én vakon ülök a rám törő sötétben,
várva, hogy a fény ujjaimba lobban.
Homlokom üres nézőterén szanaszét
szórva kiürült műanyag mondatok.
Jegyét az ihlet épp az imént tépte szét.
Nincs vége főcím. Csak újra elhagyott.
2006. november 29.
2 hozzászólás
Nagyon tetszik! Ötletes a hasonlat, és nagyon szépen van megalkotva. Gratulálok!
Köszönöm az elismerést!