Örültem én is, egykoron
Harsogó víg tavasznak
Élet égett arcomon
S dobbant szívem a napnak
Futottam a rétre ki
Hol könnyen leltem társat
Víg napokat töltve el
Vívtunk játék csatákat
Nem rontott még akkor el
Mi bennünket ma választ
Különbséget nem nevelt
Gyermeklelkünk magának
Nem is volt még egykoron
Kedvtelen napunk soha
Időnk-erőnk nem rohant
Értelmetlen tova
Nem gyötört, hogy hogyan kell
Helyzetekbe jutnunk
S hogy akaratlan akarással
Élni, hogyan tudjunk
Hol volt, hol nem volt…
Nézek búsan széjjel
Kedvem szerrel újítom
És nincsen álmom éjjel
3 hozzászólás
Szia Zsenál!
ismét hoztad a könnyeden csordogáló, ritmusos bölcsességet, de hiányoltam a képeket, azonban a vége ismét jó lett, hatásos lezárású.
Üdv: Cal
Köszönöm, hogy figyelsz rám
Üdv.: Zsenál
Melankolikus fájdalom hatja át a versed, mintha nem is látnál kiutat.
szeretettel: oroszlán