Idők üzenete

Egyszer majd elmúlik, de még nem most
– az Idő üzenete egyre körbe vesz, s nem tágít:
Hogy nyugtalan s bizalmatlan szemek lesnek rád
ajtók bezárt magányában,
s hetekig lelkiismeret-furdalás marcangol:
Jól tetted, hogy beléptél az ajtó mögé?
S nem ütköznek össze acsarkodó
ököljogok címén a düh viharai,

trágár indulatok! – Se kisírt árok-szemek,
se megtöretett lelkek pesszimista szakadékok árkainál!
Se makogó hisztéria-szavak,
fröcskölődő szitok-átkok elátkozott
szájpadlásokból nem tántorítanak!
Visszahódított romantika:
Van s lehet még a bókok s széptevések vallomásaiba
kapaszkodni – enyém marad, mint szerelmesek
első meggyökeresedett mindenség-találkozója:
Az a bizonyos pillanat!
Egy mindenség-tekintetek,
önzetlen szeretetnek,
szemboltok katedrálisának nevet adnék:
Paradicsom s Édesem!

Csók-percek lopva csempészett örömeit
dédelgetem gondoskodó, édes szülőként,
aki túlbuzgósága súlyával kisdedébe kapaszkodik:
Tudja s érzi, hogy zűrzavar-világgal
szemben csupán az Erkölcs maradt,
mint egyedüli törvény érzelmi romhalmazon,
mely rendet teremthet!
– Magabiztosabb leszek talán majd,
ha édesanyák óvó dédelgetése mellett megfogják
s vezetgetni merészelik árvasággal sújtott kezeimet!
Tölgyfa-vállamon a Lét kipróbált
Prométheusz-terhe alatt egyre görnyed,
ropogva rázkódik a szégyen s alázat!