Az emlékek egyszer csak köddé váltak,
s a rockzenék külvárosai mögött
– a Föld azóta egyre csak dübörög -,
a csókok is árnyakká szublimáltak…
Őszülő varkocsok közt alig látunk
Létezés fölötti örvénylő jövőt,
kézfogásainkba száraz kikötőt,
dalainkba meddő létet kiáltunk…
és még mindig egyre forog a korong,
s a Teremtésnek tán sose lesz vége,
a Karma örök, de nem jelent vigaszt,
e világon csak az álom az Igaz,
s amit megtudhatsz még e koron, hogy "szebbet
álmodik minden bölcsnél a bolond."
2 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon tetszik elmélkedésed versben…
Remek a befejező része!
Szeretettel olvastam: Kata
Kedves Kata!
Megpróbáltam összeegyeztetni a szabadvers szabadságát és légiességét egy klasszikus formával…
Nem csodálkozom ha a többség értetlenüláll tehát a vers előtt. IZgalmas dolog nagyon trehát nem hagyok vele fel!
Köszönöm hsz-edet!
Üdv András