J. W. von Goethe: Novemberi dal

Novemberlied

Dem Schützen, doch dem alten nicht,
Zu dem die Sonne flieht,
Der uns ihr fernes Angesicht
Mit Wolken überzieht;

Dem Knaben sei dies Lied geweiht,
Der zwischen Rosen spielt,
Uns höret und zur rechten Zeit
Nach schönen Herzen zielt.

Durch ihn hat uns des Winters Nacht,
So häßlich sonst und rauh,
Gar manchen werten Freund gebracht
Und manche liebe Frau.

Von nun an soll sein schönes Bild
Am Sternenhimmel stehn,
Und er soll ewig, hold und mild,
Uns auf- und untergehn.
__________________________________

Novemberi dal

A vadászé, ki nem vén még,
Kihez a nap szökik,
Kinek az arca messze rég,
S felhőkbe öltözik;

Az ifjúé legyen dalom,
Ki rózsákat szedett,
S reánk időben hallgatón
Megcélzott szíveket.

Az ő révén volt éjjelünk
Telente rút, kemény,
Hozott barátot, nőt nekünk,
De csúfakat, szegény.

Mint csillag, járjon magasan
Mostantól képe fenn,
Nyugodjék s keljen nyájasan
Nekünk örökösen.

* * * * *