Feltámadt a szél, cserzett a napsugár,
felhők árnyékában éled a reggel,
hűvös szellő dermedt virágot rajzol,
a párás ablakokra körmöző jéggel.
Szeplőssé vált az újszülött Január,
orcára hull az eredő hópehely,
fehér csipkébe öltözött az erdő,
koronájuk csillog, mint az ezüst kehely.
Szikár domboknak borzolja a hátát,
torlaszokat épít a nyugati szél,
folyton fújja de nem enyhül bánata,
míg a napnak ajka mosolyra nem kél
4 hozzászólás
Tetszett a versed kedves Szaty! Remek képekkel színezted!
szeretettel-panka
Nagyon szépen köszönőm kedves dpanka!
Szeretettel-szaty
Kedves szaty!
Nem volt rossz ez a vers, de nekem mégis hiányzott belőle valami. Nem tudom megfogalmazni, hogy pontosan mi. Tetszenek a képek amiket elém társz, mégsem tudom magam elé varázsolni ez alapján. Persze könnyen lehet csak a befogadó hibája 🙂
Üdv, Balázs
Kedves Balázs!
Én is úgy éreztem, hogy éreztem, hogy meg kell toldanom még egy szakasszal, amit meg is tettem.
Üdv Szaty