rámpöckölöd olykor figyelmed színes kockáit
én építek belőle buzgón tornyot, magasat
mosolygok rá, és összedől, de nekem nem számít
nem látok, csak érzek, kóstolgatom a szavakat
játszom neked, de veled szeretnék, naiv gyermek;
ez vagyok csupán, hagyom magam, valami sodor,
hát érints meg, szakíts belőlem magadnak lelket,
mert a tiéd a felső polcon hever, ha hozol
egy kis sarat, abból keverhetünk érzéseket,
lábnyomainkban eltűnt feszültségmorzsák,
most ne válaszolj, én sem teszek fel kérdéseket
a többi hozzávalót majd az angyalok hozzák
5 hozzászólás
Szuper! Nagyon tetszett.
Köszönöm, Netelka!
Nem mondom (írom), hogy szép lett, mert nehéz dolgok ezek!
Inkább: nagyon megragadó!
A 3. versszak 2. sor nem annyira érthető. Persze, bele tudok képzelni dolgokat; de ha a vers többi sora ennyire világos, nem hinném, hogy pont ez az egy lenne rámbízva!
Apró csorba – érzésem szerint.
A “…szakíts belőlem magadnak lelket,
mert a tiéd a felső polcon hever, ha hozol” ellenben annyira tetszett, hogy még ide is kimásoltam! Nagyon érzékletes!
Ha már hátulról haladtam előre: az 1. versszak remek. Tökéletesen tölti be egy 1. versszak szerepét! A cím nemkülönben!
Átsüt a személyes élmény, de remélem, annyira azért nem így létezel – árnyékban…
Gratulálok. Átadtad:
Kuvik
Köszönöm, Kuvik!
Lehet, hogy igazad van azzal a sorral kapcsolatban. Az a baj, hogy sosem gondolok bele abba, hogy másnak mennyire érthető – számomra nyilvanvalóan az. Mondjuk, hogy az a sor a titok. Értelmezz kedvedre. Én meg csak létezem. Árnyékban.
Jól követhető, de kicsit zavaros az összkép. a soráthajlással a sárba egyszerű képekkel írod le az összetettet. versedbven a játék és a szerelemegyenrangú, úgy érzem.
mit jelent ez számodra?
üdv: dóri