Johann Wolfgang von Goethe:Novemberlied

Novemberlied

Dem Schützen, doch dem alten nicht,
Zu dem die Sonne flieht,
Der uns ihr fernes Angesicht
Mit Wolken überzieht;

Dem Knaben sei dies Lied geweiht,
Der zwischen Rosen spielt,
Uns höret und zur rechten Zeit
Nach schönen Herzen zielt.

Durch ihn hat uns des Winters Nacht,
So häßlich sonst und rauh,
Gar manchen werten Freund gebracht
Und manche liebe Frau.

Von nun an soll sein schönes Bild
Am Sternenhimmel stehn,
Und er soll ewig, hold und mild,
Uns auf- und untergehn.

Johann Wolfgang von Goethe

E novemberi dal szóljon…

Vadásznak, de nem aggnak ám,
Kihez Nap menekült,
S az arca messze tűnt – s no lám –
Felhőkben elmerült.

Szenteljük fiúnak e dalt,
Ki él rózsák között,
Meghallva dalunk hozzánk tart,
Szép szívhez húzva jött.

S nekünk vele a téli éj
– Mi ont ránk rút időt –
Hoz társat – ki derék személy –
Meg néhány kedves nőt.

Alakja épp ezért nekünk
A csillagok közt áll,
S derűs lesz örökre szívünk,
Ha ő fel- vagy leszáll.

Szalki Bernáth Attila