Hogy mit írhatok le, most nem tudom még.
Ajkam rezegne, ha szólni kéne.
Rogyadozna lábam, mint ahogyan rég,
Mikor flörtölni akartam, félve.
Annyit tudok csak, hogy írjak egy verset.
Talán, ha tetszik, majd rám mosolyog.
Lehet az is, hogy mogorván elkerget:
Ostoba fickó, nekem mit motyorog!?
Torkomban gombóc, agyam leblokkol,
Tollam alatt halkan nyüszít a papír.
Éjfélre jár, nejem zoknit stoppol.
Nehogy meglássa, amit a papi ír!
Ezer bocsánat, kedves Harmat Lotte,
Kérted írjak verset, de csak ez lett e!
4 hozzászólás
Amellett, hogy szonettnek nagyon jó, a humorodat is remekül megcsillantja:)))
Gratulálok: Klári
Köszönöm, kedves Klári!
Ha alkalom van rá, nem szoktam mellőzni a humort. 🙂
Szeretettel. dodesz
Lotte, aki nem Wei Mari? 🙂
nagyon tetszett, mert az akrosztikonok inkább egy elérhetetlen, plátói felé tendálnak általában, de ebben érzek könnyed felszabadultságot és nem kevés (ön)iróniát is.
gratgrey
u.i.: szívesen olvasnám Lotte válaszversét is, ill. reakcióját. 🙂
Szia Grey!
Örülök, hogy tetszett.
Válaszverset nem emlékszem, hogy kaptam volna, de két másik alkotó harcba szállt Lotte kegyeiért. 🙂
Barátsággal: dodesz