Ó
azok az
italba folytott esték!
Sírni kellett, s az alkoholtól könnyebb –
de angyal-arcod mögött elkezdődött a rothadás,
s elkenődött rajta a gonddal felvitt festék.
Holdvilágos éjszakán, dikalány dilkalány –
de a herceg nem jött…a hajszolt kéjjel
csak csöpnyi nyálkát hozott az éjjel,
és a reggel émelygő gyomort.
Azt hitted, a sok szánalmas szeretkezés
szerelem-szomjat olt –
s vedelted hozzá a bort.
Egyhajtásra húztad le az életet,
pedig poharad alján ott volt a gyöngy,
de lenyelted az utolsó korttyal.
Holdvilágos éjszakán, dikalány, dikalány,
konyakdal, sördal, bordal,
utána elindultál szeretkezni a Holddal,
hitted t'án, az is hímnemű –
már akkor oszlásnak indult arcod, a gyönyörű.
Kip kop
hintázni kezdett a világ
imbolyogtak a házak, a fák
kip kop
a megbilincselt léptek
lassan a Holdig értek
kip kop
átsántikáltál a túlvilágra
nem hederítve béna lábra
kip kop
koppant a rög
angyal-arcodat rejtő
ékszer-doboz fölött
itt is, ott is felröppent a sóhaj
a gyűlölt szóval:
…szegény…
3 hozzászólás
Remek vers, szép emléket állítottál neki. Kár érte.
Köszönöm a figyelmedet! Üdv.: aquarius
Kedves Aquarius!
Méltó búcsúverset írtál valakihez, aki méltatlanul halt meg… Nagyon sajnálom…
Üdv: Borostyán