alig
tudok valamit
az igazán versek
azok a szótlan végigült félórák
amikor
írni akarok
nagyon bánt
ahogy az első szavak
irtózatos vasszerkezetei
körülfogják a pislantások
és lélegzetvételek birodalmát
vagy itt
vagy ott
vagyok magammal összezárva
20 hozzászólás
Szia!
Sokszor nem egyszerű versben leírni érzéseinket, gondolatainkat. Ismerős, amikor az ember leül, hogy versbe öntse a pillanatot, de csak kavarog minden. Órákig.
"vagy itt
vagy ott
vagyok magammal összezárva"
Ez a rész nekem annyira tetszik! Nagyon eltaláltad!
Kedves Misi!
Tudom, ma nagyon divatos a szabad versforma. Azt is észre vettem, hogy ebben, sőt, még a kötött formáknál is elfelejtik az alkotók, hogy jobb volna, ha a magyar helyesírási szabályoknak megfelelően mondatokba foglalnák a gondolataikat, s ne nagynának kételyket annak, aki elolvassa alkotásukat. Én ugyanis szeretem, ha a festő lefesti azt, amit mondani akar, s az világosan kitűnik alkotásából, éppen úgy, ha az író-költő elmondja, amit közölni akar.
Persze, lehet, nincs igazam, most ez a módi. Nem bántásból, inkább segítő szándékkal írtam le, amit olvasás után gondoltam.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy írtál nekem!
Hol is kezdjem? Ne érezd úgy, hogy kioktatni szeretnélek, de ebben a versben semmi köze a központozás elhagyásának a divathoz. A vers nem lett nagy szám, de szándékos, hogy nincs benne "tájokozódási pont".
Én szeretnék (főleg ezzel a verssel) kételyeket hagyni. Ez a vers nem akar jelenteni semmit. Pont ez a jelentése.
Hadd utaljak egy anekdotára: Arany János "Gondolta a fene!" hangzatú mondatára.
Arra sajnos úgysincs esélyed, hogy kitaláld, mit akart a költő – akárki versét olvasod is. Azt tudod kitalálni, hogy mit értesz meg magadból a szöveg által. (Ez még a Petőfi szövegekre is igz.) És ha nincs központozás, az azért "van" hogy segítsen neked. (Jobb esedben)
szeretettel:
misi
Mindig az Alkotó dönti el, ez esetben is Neked kell eldöntened, hogy mit és hogyan akarod megírni a mondandódat. Én a saját érzéseimet fejeztem ki, ismét hangsúlyozva, hogy nem bántási szándékkal.
Üdvözöllek! Kata
Számomra a vers ott kezdődik, hogy amit mondani akar, az nincs nagybetűkkel vörösen kiemelve a közepén vagy a végén, hanem gondolatokat ébreszt… Az a vers, ami elgondolkodtat, az a vers számomra. A festészetben is azokat az alkotásokat kedvelem, ami nem ábrázolni akar, hanem érzékeltetni.
"az igazán versek
azok a szótlan végigült félórák
amikor
írni akarok"
nem tudom megmagyarázni, de értem. tudom. átél(t)em. amíg benned van, jó. esztétikus. leírtad, és gát, túl sok, túl kevés. számomra ilyen, más számára más milyen.
ez a vers elgondolkodtatott.
szia
még az előzőekre utalva: szerintem teljesen rendben van ha, a központozást elhagyja a költő, ha van szerepe a versben, ha eszközként használja, a központozás hiányát ugyanúgy lehet annak tekinteni mint magát a központozást vagy annak önkényes használatát (pl. Ady, sokszor még a felkiáltójelei helyén is pont van)
tudod én a második versszaknál kezdeném ezt a verset, onnéttól tetszik, szerintem nincs mit magyarázni rajta, a helyén érzem a szavakat és a jelentést is, de mégis részletezem, nagyon jó a feszültség amit megteremtesz az "irtózatos vasszerkezeti" és a "pislantások és lélegzetvételek" szembeállításával, több szempontból is megvan az ellentét. ilyesmire gondolok, mikor azt írom a helyén van
az első versszakhoz meg annyit, hogy én nem tudom elhinni, hogy a leíratlanok az igazán versek, azok ugyanis nem válnak valósággá, vagyis nem léteznek, abban pedig se nem tudok se nem akarok hinni, hogy a nincs a legigazabb és a legigazibb
vagy arra célzol, hogy minden ami már a papíron van az töredékes? nem lehet a teljességet papírra vinni? a szavak mindig torzítanak? ez elfogadhatóbb
az "írni akarok"-ban meg nekem benne van, hogy nem tudsz, akarsz de nem tudsz. nem abból lesznek a kényszeredett sorok? az meg sokszor beteg, úgy értem hibás, kényszeredett aminek a születése fölött a kényszerer bábáskodik
vagy egyzserűen nincs értelme leírva? erről sem győz meg a vers, egy költő nem azért ír, mert úgy érzi nincs mit leírni vagy nincs értelme a leírtnak. épp az, hogy meg akarja osztani, szerintem. 'valami, ami születése pillanatában igényt tart a halhatatlanságra' (az idézet nem pontos, sajnálom), én inkább ezt gondolom
nem akartalak sem megbántani sem szétcincálni egyszeűen leírtam a véleményem, mert úgy gondolom érnek annyit a verseid, hogy legalább egyről-egyről gondolkozzam. ó, és nem tartom, hogy az én véleményem a nonpluszultra (nem tudom hogy írják rendesen)
remélem nem zavar, hogy a kritikusabb rész hosszabb lett, de úgy gondolom, hogy a jó önmagáért is beszél
nézd el nekem, hogy több mint hanyag a központozásom, ezért nehezebb volt végigolvasni ezt az egészet, mint egyébként lett volna.
gondolom hallottál róla, de ha nem: június 4. – 8. könyvhét, főleg a Vörösmarty téren lesznek standok, ha érdekel nézelődj szét, neten találsz részletes programot, megjelenő könyvek és dedikáló alkotók listáját is
Hát izé…
Nem gondoltam volna, hogy ez alatt a vers alatt lesznek hozzászólások. Mostanában kissé kiközösültem innét, és meglep, hogy írtatok.
Kedves Liz Reed!
Jó, hogy néha betérsz hozzám 🙂 örülök neked! És annak is, hogy gondolkodtatnak a versek – nem az enyémekre gondolok… Sajnos a gondolkodás ritka jelenség (még itt a Napvilágon is)
jaj sanna!
Szégyellem ám magam. Az okot úgyis tudod. Majd kitalálok valamit kárpótlásul. Annyi kérdést tettél föl… de én nem gondoltam egyikre sem sőt, mindre gondoltam egyszerre. Érted?
FONTOS KÉRDÉS A KEDVES OLVASÓHOZ!!!
Nem tudom pontosan mit jelent az első versszak. Csak sejtem. Viszont megkérdezném tisztelettel mindenkitől, aki érti: mit jelent? Egyelőre annyit fűznék hozzá, hogy:
mit mondasz akkor, ha szeretsz valakit, de nem akarod agyoncsapni ezzel az ocsmány mekegéssel: "szeretlek"? Mondjuk nem akarsz slágerszövegeket fölböfögni sem: szükségem van rád!; kellesz nekem… A "szeretlek" kiégett ocsmány szó, nem is azt jelenti, amit érzek, deés a maga mélységében mégsincs szinonimája. Ha le akarom írni, hogy "szerelek", akkor a szótlan végigült félóra ez lesz: Kavicsok üvegben 5.1
Ezt mondjam el egy lánynak?
Értitek?
misi
hm. van egy valami ilyesmi idézet, hogy "ne mondd a kimondhatatlant, mondd azt, amit nehéz kimondani"
Furcsa, hogy minél mélyebb egy dolog, annál nehezebb kimondani azt, hogy szeretlek. Nem azért, mert kiég a szó, vagy elmúlik a jelentése, hanem sokkal inkább azért, mert egy szó már nem fedi le azt az összetett érzésgomolyagot, ami egy adott emberben benne van, ha már rendkívül elképesztően szerelmes. Csak az a baj, hogy ezt a másik nem mindig érzi ám, hogy nem arról van szó, hogy elmúlt a tűz, hanem már olyan mély, hogy képtelenség róla beszélni.
Nem lehet frankó tanácsot adni szerelmi témában, hogy kinek mit mondj mikor hogy. Mindenki mást vár. Nekem speciel az adja a legtöbbet, amikor a barátom nem mond semmit, csak magához szorít. Abban minden benne van.
attól függ, hogy tiéd-e az illető, úgy értem h együtt vagytok-e
az elején mindenképpen ki kell mondani, hogy szeretlek
meg olyat is hallottam, hogy valaki a bizonyosság szót szőtte bele, vagy a feloldozást
vagy csak annyi, hogy neked ő a teljesség
az az igazság, hogy mindegy milyen szót írunk mert bármi lehet az adott pillanatban a tökéletes önkifejezés és lehet síkosra koptatott szóköpet is, a kontextus a lényeg
én csak azt tanácsolom, ha nem jön a szádra a 'szeretlek' nehogy használd
vagy mutasd meg neki a verset, vagy egy másik költő versét vagy Ákos: A világ legvégén c. számát
Sziasztok!
Jaj. Én nem szerelmi tanácsot kértem, csak egy példa volt E/1-ben. Olyasmi, amikor…
Vonatoztál már bele töküres kocsival az esteledésbe?
Maradtál már egyedül egy idegen háznál, ahol – hiába senki, – csak suttogni mertél? Miért?
Vagy ha meghal valaki, mit mondsz a legjobb barátjának? (legfőképpen semmit)
És bizony a szerelem is tud ilyen lenni. (sajnos pont az jutott eszembe először)
benéztük;)
jaj
jaj
Kedves Lowcallbusz!
Ez a vers zseniális!
Nagyon jókor bukkantam rá, mert pont ez van bennem is, de te ügyesebben öntötted szavakba, mint én gondolatba. Ez ritka élmény volt, köszönöm.
Üdv: Áfonya
Kedves lowcallbus!
Az első mű, amit olvastam tőled, az a Amikor gyökeret vert belénk a halál című prózád volt, el voltam tőle ájulva.
A mostani kommentárom nem a vershez szól, hanem ami pár hozzászólóval alattam olvasható tőled. A "szeretlek" szó mai jelentését lényegre törően kifejtetted, elgondolkodtatott.
Csak ennyit akartam=).
üdv: Dóri
hah most újraolvastam sok idő múlva. hm, nem tudom hogy kevertem ide a szerelmet, ez nem arról szól:) vagyis mindenki azt lát bele amit akar, én most mást látok, és amit most látok, az nagyon tetszik már megint.
ezért:
az igazán versek
azok a szótlan végigült félórák
amikor
írni akarok
mert ezt ismerem, mert ezt szeretem.