Nem tudja, mióta nem keresi senki,
nem számolja a megvénült időt.
Mi hátra van még, valahogy elpergeti –
nyarak, telek vonulnak az ablak előtt.
A szobatárs is csöndes, akár az élet,
de az ő korukban egy pillantás elég.
Értelme sincsen a szócséplő beszédnek,
hiszen tudja régen a minden lényegét.
Csak ül napestig a ronggyá nyűtt fotelben,
s kifelé bámul, bár már oda sem vágyik.
Horizontja elé nehéz függöny lebben –
megint eltelt egy nap. Magánytól magányig.
11 hozzászólás
“Szépen csöndesen megy el az emberek mellett az élet – s ők csak akkor eszmélnek rá, amikor már vége van a létnek.”
Tetszett a vers! Nagyon elgondolkodtató! Ezt a fenti idézetet most találtam ki, a versedet olvasva. 🙂
Szia Neti!
Letaglózóan és mellbevágóan realisztikus a vers.
Vajon hány embertársunkra vár ez a valóság?!
Kíváncsi lennék, honnan jött az ihleted?
üdv. leslie
Theia, örülök, ha megihletett a versem. Köszönöm ittjártod 🙂
Leslie, talán nem von le a vers értékéből, ha elmondom, hogy egy olyasmi “játék” ihlette, mint itt az ABC-pályázat. Jelen esetben itt a téma volt adott, és így hangzott: “Függönybe zárt horizont”. Nekem ezeket a gondolatokat juttatta eszembe.
Nagyon köszönöm!
Hangulatában realisztikusan hátborzongató.Ezért klassz!! Grt.Z
Köszönöm, kedves Z!
Kirázott a hideg, ahogy olvastam. Gyönyőrű szép, szívből gratulálok!
macs
Köszönöm, kedves Banyamacska!
Szia Netelka!
Ezt "véletlenül" találtam-szerencsém volt.
Sallang mentes-szinte nyög egyet az ember, mikor
elolvassa. Talán meg is borzongtam.
gratula:ruca
Örülök, hogy ennyire tetszett, kedves ruca. Köszönöm!
Erika