Tisza
Hamvas sárga habok, szőke Tisza-folyó,
Hallgasd meg a dalom !
Ne zúgj füzes erdő, örökösen zsongó,
Állj meg vizi-malom . . .
Hulló permetegjét kereplő vitorlád
Ne szórja egy perczre,
A mig oltogatom lelkem égő szomját
Énekbe lehelve.
Szőke Tisza, rólad olyan reges régen
Elmondani vágyom,
Te vagy az én földön bolyongó testvérem,
Hasonlatos másom;
A te életednek más idegen földön
Folytatása nincs már,
Magyar vagyok én is! itt rirjgott a bölcsőm,
Koporsóm is itt vár.
Nem rengeti képét a mi keblünk mélye
Másik táj egének,
Hullám-susogásod: dalaim zenéje,
Mit máshol nem értnek.
Partok között járok, mély medrét megásta
Utamnak az élet,
De mint te, ugy én is, a szabadban járva,
Lelkem, testem éled.
Mint vized folyása, szélesebb a kedvem
Mezőn, réten lejtve,
Ha városban vagyok, benn a kő-ligetben,
Lidércz ül keblemre;
Odakinn ragyogóbb tüköré lelkemnek,
Érzem a fényszárnyat,
S gondjaim hajói könnyedén lebegnek,
Hol szabad szél járhat.
Olyan vagyok, mint te, medrem közé esve
Bandukolok gyakran,
De azért ki ismer, sejti, tudja egyre,
Mit hordok magamban;
Oh mikor te megnősz, s haragos erőddel
Tördeled a gátat! . . .
Szunnyadozó lelkem sokszor égig nő fel, —
S van, ki már így látott.
Testvérként hasonlít utunknak iránya
Azután még egyben,
Kanyarog ösvényem, mintha veled járna
Czéltalan és resten;
Elhagyott vidékre visszajár a lelkem,
Almoknak is élek,
Melegebb vidékre de azért mi ketten
Oda tartank délnek.
Kisteleki Ede: 1861 – 1931
Theiss
Aschgelb sind die Schäume von dem blonde Fluss Theiss,
hör bitte mein Lied an!
Summ nicht du Weidenwald, du, der ewig drehst im Kreis,
Wassermühle, hör an.
Dein rasselndes Dreh Rad verspritzt deine Kehle
überall in den Wald,
bis ich beruhigt hab, die brennende Seele,
einatmend mit Gesang.
Ich wollte über dich, Blonde Theiss, lang reden
wollte dich ansprechen,
du bist auf die Erde mein wandernder Bruder,
mein Doppelgänger;
Für dein Leben ist in einem anderen Land
gibt keine Fortsetzung,
ich bin auch Ungar, hier wiegte meine Wiege
‘d hier wird die Beerdigung.
Sein Bild wird nicht enttäuscht durch die Herzenstiefe
von der fremden Gegend,
das Rascheln den Wellen: Musik meiner Lieder,
was die nicht verstehen.
Laufe zwischen Ufern tiefes Bett gegraben
das ist mein Lebensweg,
und so wie du, ich auch laufe durch Dekaden,
Seele ‘d Körper auflebt.
Wie der Fluss deinem Lauf, mein Gemüt ist breiter
an Feld und Hang, mit Frust,
wenn ich in der Stadt bin, dort in wild Steingarten,
Geist sitzt an meiner Brust;
draußen ein Spiegel wird immer meine Seele,
spür’ die Flügel des Lichts,
Schiffe meiner Sorgen schweben in Kniekehle,
in Windes Angesichts.
Ich bin auch so wie du, ‘d fiel zwischen den Betten,
und schlendere öfter.
Aber der, wer mich kennt, ahnt meine Facetten,
meines Geistes Götter;
wenn du erwachsen wirst, mit wütender Stärke,
durchbrichst alle Deiche!
Mein’ schlafende Seele, erhebt sich zum Himmel,
‘d überall sind Teiche.
Als Brüder die Richtung ist die Reise ähnlich
und dazu kommt noch eins,
mein geschlängelter Weg, als würde es täglich
explizit so wie meins;
meine Seele zurück in verlassenes Land,
die Träume führen hin
in das wärmere Land, doch ich glaube es bald,
wir fahren beide hin.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
2 hozzászólás
“Te vagy az én földön bolyongó testvérem,
Hasonlatos másom;”
Ennél szebb hasonlatot nem is találhatott volna a költő. Nagyon megható sorok.
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm Rita…üdv Tóni…