Könyörtelenek

Az ember irigy telhetetlenségben él,
Az a lényeg hogy jól érezze magát.
Ha bajban van, rohan hozzád segítségért,
Ilyenkor nem jelenik meg a sok álbarát.

Ha segítesz téged a földbe, taposnak el,
Átlépnek rajtad, megaláznak és lenéznek,
Téged egyedül csak az magasztaljon fel,
Hogy ők az üres alsóbb rendű lények.

A felkarolást te soha nem kapod vissza,
Pedig téged csak is a jó szándék vezérelt,
Bizony ezt a titkot magaddal viszed a sírba,
Hiába minden ármánymentes tiszta vezérelv.

A nagyképűségük felett már csak a gőg áll,
A teljes emberi értékük ezeknek nulla,
Azt hiszik, hogy nekik mindenből a legjobb jár,
Pedig még fel sem készültek a hosszú útra.

A templomba járás nem szünteti meg a bűnöket,
Köpönyegforgatás helyezkedés vagy kaméleon,
Soha senkinek semmilyen helyzetben nem irgalmaz,
Ha a hidegvér és a kegyetlenség ott szerepel az étlapon.

Ő az erősebb üldözi és kihasználja a gyengébbet,
Mindent beígér soha semmit sem tart meg,
Nem tudja érezni fel fogni a tiszta lényeget,
Ezért belső énje nincs s vére soha nem meleg!