Azt hittem rossz lesz, s fájnia kéne.
Belsőm üres, de nem tudok sírni,
Az érzelmeimet most le fogom írni.
Készülj fel mindenre, nem foglak kímélni,
Hiszem, hogy mindennek így kellett történni.
Ahogy rajongtál értem, sosem feledem,
Mindig hízelegtél, hogy mennyire tetszem.
Büszke voltam arra, hogy te vagy mellettem,
Gyönyörű lány voltál ez kétségtelen.
Kapcsolatunk az elején még,
Csak-csak működött. De most már vége,
Elegem van belőled!
Lágy ölelésed, most már fojtó kín,
Csókod, mint méreg, marja a szám,
Hangod utálom, szebbet találok halomszám!
Nem bírom a hisztid, távozz tőlem,
Kérlek! Harcolni ne is próbálj,
Rosszabb lesz s eltiporlak,
Félek!
Tőlem mindent megkaptál, általam lettél valaki,
Bár csak hagytalak volna, az árban kallódni.
Mert szereteted, sosem éreztem, lehet hogy,
Nélküled semmit sem veszítek.
Hagynom kellett volna, hogy az árban vessz oda,
Gyilkos hullámok közt majd megtudod,
Mellettem élni milyen nagy csoda!
Zárószóként, nem kívánok mást mondani,
Adj fel minden reményt, hiú dolog hinni!
Bármikor találok nálad jobbat, többet, szebbet,
S most ki mondom tessék: Sosem szerettelek!
Fájó, de a szerelem elmúlik, mint minden.
Ne is keress! Hiába… nem talál a lelked,
Olyan fiút, amilyen én voltam neked!