Vén külváros mállott falain már
piros tégla csöndben porladó,
a vakolat elenyészett régen,
szürke égből lágyan hull a hó.
Rozzant falak emléket őriznek
gyermekévek boldog nyomdokán,
porban rúgtuk gyűrött rongylabdánkat
s nem bántam ha piszkos lett bokám.
Míg egy nyirkos, sáros őszi esten
szórt világú, sápadt lámpafény
megpihent egy karcsú leány testén,
s kívántam hogy ő legyen enyém!
E külváros volt nekünk a legszebb,
tégla járda nyomunk őrzi még
hol boldogan, kézen fogva jártunk,
s víg kacajunk hallgatta az ég.
Jöhet New York, Párizs, vagy Milánó
ennél szebb más nem lehet soha
mint e város rozzant utcácskái,
ott vár édes emlékek sora…
5 hozzászólás
T.c.
Gratulálok, nagyon jó verset írt, szinte megelevenedtek előttem a történések.
A.í.: Faddi Tamás
Köszönöm kedves Tamás!
Üdv.: Alberth
Kedves Alberth!
Nagyon szép ismét a versed, a rímek, a tartalom és a ritmus.
Elismerésem!
Üdv: Lyza
Kedves Lyza!
Próbáltam megtalálni a tartalomhoz illő hangulatot. A rímképlet és a ritmus is a nosztalgia része. 🙂
Üdv.: Alberth
Kedves Alberth, nagyon jó a versed, nem számítottam rá, hogy mi fog "kisülni" belőle.
Kellemes csalódás volt, hogy a kezdeti leírásból egy aktív, örömet sugárzó vég kerekedett!
Gratulálok!
H.