Opál lánggal írt sötét betűk vagyunk,
démonharcról daloló bús hírnökök,
kik e roppant létezés lángja mögött,
látva a semmit mindent hátra hagyunk.
Ki látni vágyik valón túli valót,
az lángot nézzen mert benne minden ős,
s feltárul benne – el semmit nem kendőz-,
az anyag bűne, zokogva áradón.
Előmászik sokszor a kapzsi, buja
féreg, s lásd mindig ember alakot ölt,
világok ledére , bosszúk harcosa
lesz mindenki ki élt s vagy ölték vagy ölt,
s látod végül a lángok között magad,
vagy rab maradtál vagy örökre szabad…
7 hozzászólás
Huhh, kedves András, ha megengeded, ha nem ezt a versedet ajánlani fogom a többi alkotónak is, engem nagyon megfogott.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm szépen,kedves Zsu!
Szia András!
Szonettbőrbe bújtatott elmélkedésed elnyerte tetszésemet. Bár tartalmilag kirázott tőle a hideg.
"Sonettare necesse est!"
Barátsággal: dodesz
Szia András!
Régen írtam Neked..
Valami olyasmi érzés töltött el miközben olvastam a versed, hogy totálisan harcos vagyok, minden ami kínzott és fájt, most épp bűnbocsánatra vált, és egyszer csak leteszem a pajzsom, béke jött, elébe megyek és köszönök… Hideg és meleg sorok..érdekes nagyon, de a szabadság az nagy dolog.
Nagyon megkapó, megfogó sorok, elismerésem, és köszönöm!
Szeretettel: Dinipapa
Kedves Dodesz és kedves Dinipapa köszönöm, hogy itt jártatok!
Komoly és szép, de sok helyen erős gondolataidat szép szonettbe fűzted. Szeretem olvasni a verseidet és a szonetteket. Mint látom te is gyakran használod ezt a formát.
A vers vége nagyon jó befejezés.
Örülök, hogy felhívták rá a figyelmem.
Kata
Köszönöm, kedves Kata!