Kulcs tollain fordul
a bezártság és belenyögsz az
éjszakába.
Most fáj a párnádra csorgó nyál,
az érzés dé jávu de téves,
a valaha édes most
undorító keserű.
Csak befelé látsz és a
retinák mögött fekete-fehér
másolat a fentről tükröződő kék.
Kóró gondolatok között alszol,
erőltetett kezeid indái
folyton a gyökerekhez csúsznak.
Csak hit kellene,
támaszt sohasem adott a múltad,
akár az ajtók olyan szúrágta
szavakon éltél mindig.
Ne kérdezz!
Legyenek felkiáltó jelek és
szembenéző kijelentő mondatok.
A kérdés az elszakadás
bizonytalansága, magába
hordozza a lehetőséget hogy
nincsenek válaszok.
Láss újra!
Látni nem kényszer hanem adomány.
Neked is bólint minden
nap a reggel,
így rendeződik
vissza a holnap.
Illik fogadni a köszönést.
Nyisd ki szemed és időzz el
az ablaknál tágra nyílt pupillákkal,
fogadd be a hajnalt és érts meg a fényeit.
2 hozzászólás
Nagyon megérintett a versed.Bölcs gondolatok egyszerűen tisztánÉn is találtam benne magamnak.
Jó volt olvasni.
Ágnes
´Látni nem kényszer hanem adomány´
Nagyon jó gondolatok és tanácsok!
Üd:sailor