Lassan ringatni kezd
az őszi napsugár,
anyai kéz ily finom
lázas gyermek homlokán.
Lassan ringatni kezd
az őszi napsugár,
sárga fénnyel integet,
szürke köddel áll tovább.
Lassan, szisszenve
könnyezik hulló levelük a fák,
asszonyi szív hasad így,
ha titkolja bánatát.
Lassan merengve
nyújtja a nap sugarát,
gyengéden simogatja,
egy száradó tölgy mohás derekát.
Lassan mozdul, ki indulni fél,
S nem tudja maradjon-e még.
Szemében, hamvadó tűz,
Szívében feszeng a kezdet s a vég .
2 hozzászólás
Tetszett a versed.
Grat. a.
annak ellenére, hogy nem a stílusom, valami tetszett. jaj, tudom már:) a paradoxon a végén. 🙂