Látomás

Kandalló mellett elgondolkodva
hirtelen látomás libben elém,
emberöltők sora múltba kígyózva,
sorsok a múltból, intenek felém…

A szálló időből felködlenek arcok,
derengő tekintet, s szelíden int,
– ideje abbahagyni már a harcot,
csak magadnak okozol szenvedést, kínt.

– Onnan nem láthatod, mint nem lát a hal sem,
milyen világ van a tó vizén túl,
vágyból és gondból leszel majd lélek,
s fel nem fogod mily hosszú még az út…

A kandalló mellett ébredtem reggel,
furcsal álmom volt, lelkem is zavart,
valami szél söpört végig az erdőn,
s felbolygatott sok rőt, régi avart…