egy összetákolt priccsen,
az idegen életed estéjén
szívednek nyugta nincsen.
A börtön jéghideg falai
megfagyasztottak téged,
arcodnak görbe vonalai
nem nyugszanak néked.
A hideg rázó egyedüllét
a kívánt lelki nyugalom,
nálad tartott egy szemlét
a megszűnő belső fájdalom.
Lelked megnyugtat téged
hogy te jó úton haladsz,
és halkan azt súgja néked
magad sohasem maradsz.
Az utunk göröngyös eleje
már sok embert vissza riaszt,
de mint nyáron az ég döreje
csak ártatlan félelmet fakaszt.
Ma lehullt az abroncsod
kulcs csikordult a zárban,
nevedet az oldalról olvasod
életed nem veszett kárban.
Van még az életedben
aki téged úgy is szeret,
és az ilyen helyzetben
mindent megtesz neked.
Köszönd meg most nekik
e nemes szeretetet,
és ne hibáztasd mindig
a másik embereket.
Te sem voltál az életben
egy ma született kis bárány,
de jöhet még egy új hajtás
vén rózsafa tüskés ágán.
Mucsi Antal-Tóni