Magam vagyok, élem éltem
mint falevél, sötétségben …
megtiporva, nem mint bátor,
szomorúan, mint egy vándor.
Magányosan nem jó élni
nincsen miben reménykedni.
Egyedüllét rosszat sugall
akkor is, ha eszed ural.
Úgy érzem, most el kell mennem:
idegen itt nekem minden.
Félelem s rettegés fog el,
kérlek ezért maradj velem!
Nagy bánat dúl a szívemben
jöjjél hozzám, fogd a kezem;
maradj nálam hű szerelmem,
s megnyugszik a fájó lelkem.
12 hozzászólás
Kedves Kata!
A magányosság az mindig fájó, az egyedüllét nem. Az első kényszer, a második egy önként válalt helyzet. Csak soknál az a probléma, hogy mindig elhalsztották az időt és az egyedüllét a magányhoz vezetett. Nagyon sokra pedig az élet kényszerítette, akaratuk ellenére, a magányosságra. Én hálla Istennek, a magányosságot csak az irodalomból ismerem. De sokaktól hallottam már azt is:
Jobb egyedül egyedül, mint ketten magányossan. Kedves Kata, gondolj mindig arra amit Richerd C. Morais leírt, és amivel én is sűrűn vigasztalom magam:
"Bármilyen idegennek érzem is magam, mindig vannak a világban olyanok, akik még nálam is jobban kilógnak a sorból."
Tetszet ahogy leírtad, de amit, az nem annyira.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Köszönöm, mert nagyon jól kiegészítetted a versemet, azonban nem rólam szól, ahogyan a megjegyzésben is jeleztem, láncversként születekk a gondolataim, amit versbe szedtem. S bár én is egyedül élek (már társ nélkül), de nem magányosan! Nagyon jól el tudom magam foglalni, sosem unatkozom, s szeretek élni. Ezért én sem tudom megértni azokat, akik egyedül élnek, hogy miért magányosak, miért nem tudják magukat elfglalni, hiszen annyi minden szép van a világon!
Örülök a látogatásodnak, szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
A versedben jól megragadtad a magányosság lényegét, a magányosság érzelmi állapotát. /Aki egyedül él, az még nem biztos, hogy magányos./ A szomorúságot, a reménytelenséget, az ürességet, a kireksztettséget, a társ utáni vágyakozást.
Szükségünk van rá, hogy szerethessünk, és bennünket is szeressenek…
Jó vers, igaz vers!
Judit
Kedves Judit!
Igaz, nem magamról szól a vrs, mert láncvers ihletén írtam. De sosem tudtam megérteni azokat, akik – ha magukra maradnak, nem tudnak mit kezdeni az idejükkel. Én pedig élveztem azt az időt, amikor magam voltam, mert olyanokkal foglalkoztam, amihez éppen kedvem tartotta. Jól fogalmaztad meg, hogy aki egyedül él, nem biztos, hogy magányos. Annyi minden van, amivel az ember jól elfoglalhatja magát!
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Kata
Kedves Kata!
Szomorú vers, de mégsem tűnik el minden remény, az utolsó sorokban ott a vágyakozás.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm kedves soraidat. Mint a megjegyzésben is írtam, láncvers sugallatára, annak a saját anyagát alakítottam verssé. Szeretem a lánverseket, mindig gondolatébreszően hatnak rám.
Szeretettel: Kata
Magam vagyok, rügy az ágon,
mégsem bántó a magányom.
Hitem erős, lelkem szabad,
s társul hívom kedves szavad.
Kedves Kata!
Van az úgy, hogy nem bántó a magány, és nem magányos a bánat.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Máshol is sok helyen találkozom a verseiddel, amelyekkel folytatod az olvasottakat. Úgy látom, dőnek belőled a versedk. Köszönöm, hogy az enyémet is egy szép verssel ékesítetted föl.
Örülök a látogatásodat, máskor is szívesen látlak.
Szeretettel: Kata
Drága Katám!…Gyönyörű és kifejező a versed!
A magány igencsak ragaszkodó állapot, de te erős vagy és sosem leszel magányos, mert szeretettel vesznek körül barátaid, köztük, ha elfogadod én is… Sokszor ölellek: Lyza
Kedves Lyza!
Nagy öröm számomra, hogy ismét körünkben látlak. Köszönöm a szép szavakat, Tőled az elismerés igazán sokat jelent számomra. Úgy van, ahogyan mondod: szeretném, ha szeretnének!
Szeretettel ölellek: Kata
Szia Kata! 🙂
Felnézek rád, mélyen tisztellek mindazokért, amiket írsz, ahogyan élsz, ahogy mindenkihez közelítesz verseidben és emberként is, hogy minden körülmények között talpon maradsz, pedig…
Szeretném, hogy tudd: a legmélyebb tiszteletem és szeretetem küldöm feléd, és szeretném visszaadni valamiként azt a jóságot, amit tőled kaptam, és remélem, még sokáig olyan lelkesedéssel alkotsz, ahogy eddig is tetted.
A vers megrázott, az a gombóc úgy, de úgy szorít…
Még jó, hogy a megjegyzésbe írtál valamit, mert ha nem tetted volna, most aggódnék.
Kívánom, hogy még ezer évig osztogasd szereteted és mélységes lelked, én nagyon köszönöm, ami felém áradt tőled eddig, mert erősített.
Hogy meddig szeretnélek olvasni? Hát legalább addig, amíg élek. 🙂
Köszönettel tartozom mindazokért, amit tőled tanultam, mert bizony van ez+az. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia, Kankalin!
Ó ó ó! Szólni sem tudok. én csak egy porszem vagyok itt köztetek. Annyi értékes és kedves ember vesz körül itt a napvilágnál, hogy az eltörpül, ha néha (úgy félévenként) ennek ellenkezőjét tapasztalom. S olyankor tudomásul kell vennem, hogy nem úgy van, ahogyn gondolom.
Köszönöm, hogy meglátogatsz, és szerény alkotásaimat olvasod, s elmondod róluk őszinte véleményedet. Nagyon sokat jelent nekem. Köszönöm a jó kívánságodat, nem is bánnám, mert én olyan vagyok, hogy szeretek – szeretnék én is sokáig Veletek lenni legalább ezer évig! Akkor legalább én is bekerülnék a Giniszek (nem tudom, jól írtam-e le) könyvébe! Egyéb kívánságom már úgy sincsen.
Köszönöm, hogy itt jártál és elolvastad a versemet, ami véletlenség, hogy csak most került fel!
Szeretettel: Kata