Félő emberek hitbe gyülekeznek,
A halál rózsájával ölelkeznek.
Egy jobb lét reménye kacérkodik,
Egy új kreált isten előbújik.
Sok ezer éves írást emlegetnek,
A mai nyelvvel, terelgetnek.
Régi értelmű új szavak jelentése,
Megmagyarázzák mi a világ jelenése.
S mindent értem tesznek, csak hogy megtérjek!
Imádkoznak, énekelnek, és zenélnek.
De engem nem fog át az ereje a dalnak!
Lelkemben ők csak kaparnak.
de belűről csak verik lelkem kapuját!
Dörömbölnek! Ne hagyd el a hazád!
Az őseidtől el ne szakadj!
Magadtól a gyökeret meg ne tagadd!
Élem úgy világom magamba burkolva,
Ősi énekeket zengve, dalolva!
De bocsánat én nem térek meg soha!
Nem adom lelkemet neked Jehova!
Nem én járok házról-házra!
Hogy legyetek mind isten báránya!
Nem én járok sorról-sorra,
Hogy perselyembe pénzt bedobja!
Az agyonhasznált szavak kikoptak,
Lötyögnek, zörögnek, kotyognak.
A szeretet jelentése eltévedt,
Csak azokat védi kik megtértek?
Ki már befizette az ekrézsiát,
Annak nyitják ki a mennyország kapuját!
Hát az én adómtól éhezik sok száj?
Az én háborúmtól jön a halál?
Ha igazán azt vallod, amit hiszel,
Akkor mindent jóságból teszel!