Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
József Attila
Mutter
Seit eine Woche denke ich nur
stehen bleibend, an Mutters Natur.
Mit dem quietschenden Korb auf den Schoß
auf Dachboden fleißig, ging sie bloß.
Damals war noch ein ehrlicher Mensch,
habe gebrüllt, in Boden gestampft.
Sie soll sich nicht mit dem Wäsche plagen.
Mich soll sie auf dem Dachboden tragen.
Sie ging, hängte die Wäsche wortlos auf,
hat mich nicht beachtet, sagte keinen Laut
und die Wäsche rauschend und duftend,
kreisten und glänzten in die Höhe fliegend.
Ich würde nicht winseln, aber jetzt ist zu spät,
jetzt sehe ich ein, ihre Größe und Qualität
oben am Himmel schwebt ihr graues Haar
Waschblau schmelzend, am Himmels Altar.
Toni Muci
6 hozzászólás
Kedves Tóni!
Szeretem József Attilát ezt a versét kiváltképpen, jól sikerül ez a fordítás sikerült megtalálnod az egyensúlyt a szószerintiség, és rímképesség között.
Üdv.: Szalai Mihály Emil
Kedves Mihály!
A fordításban magyarból németre, még nagyon új vagyok, ez volt a harmadik versem, ma felfogom tenni a negyediket is, egy kicsit átdolgozva.
Örülök, hogy tetszett neked, és köszönöm, hogy írtál.
üdv Tóni
Kedves Tóni!
A Magyarul Bábelben találtam ezt a fordítást.
Most fogom majd ízlelgetni, és összevetni
kettőtökét.
Üdvözöl Attila
Mutter (Német)
Der Mutter, seit einer Woche schon,
gedenk ich und komme nicht los davon.
Sie lief mit quiekendem Korb im Schoß
zum Dachboden eifrig, atemlos.
Was war ich doch noch ein reines Kind,
mit Heulen und Strampeln, einsichtsblind.
Sollten sich andere damit plagen,
mich sollte sie zum Dachboden tragen.
Sie ging, behängte die Wäscheleine,
sie schalt mich nicht, sah nur in's Reine,
in's Wirbelnde, Rauschende einer Böe,
welche die Wäsche trieb in die Höhe.
Heut weiß ich es besser, zu spät ist es bloß,
sie wächst mir vor Augen riesengroß –
mit flatterndem Grauhaar steigt sie hinauf,
löst alles Waschblau im Himmelstrog auf.
Gesswein, Alfred
Kedves Attila!
Irodalmi értelemben nem tudok semmit mondani, de mint fordítás sok helyen nagyon is eltér az eredeti verstől, és ha már a verben használt szavakt megváltoztatta, akkor legalább a szótagszámnak kellene stimmelni. Te tudod, én egy notarikus hűforditó, nem műfordító vagyok, és a mai feltett fordírásomban, Az alföld, én sem tudtam mindenhol a szótagszámot betartani, mert akkor a vers értetlenül hangzott volna, és így én is néhol megszegtam a szótagszám törvényét.
Köszönöm, hogy írtál és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Mindkét fordítást felolvastam német anyanyelvű segítőmnek.
Mindkettő tetszett neki, azt mondta mindketten jól
eltaláltátok. A szótagszámot illetően igazad van. A te fordításodban
a 2. versszak 1. sorának végén – a rím kedvéért – talán a
"man"- t mint általános alanyt, vagy a "Mann"-t lehetne
alkalmazni. Ezt esetleg vedd fontolóra.
Összességében gratulálok.
Szívélyesen üdvözöl Attila
Kesves Attila!
Köszönök szépen neked mindent, nekem nagyon sokat ér, mert sokat adok a véleményedre. A Mensch-et már régen átváltoztattam Mann-ra, már akkor amikor feltette, dem nem javitottam, mert a mai körülmények között, akkor a versem két napra is eltünhetetett volna az oldalról.
Mégegyszer köszönöm, szépen, és
üdv Tóni