Máztalan

…azt a felszínt kellene kaparva csak
megtalálni, milyen volt. Hatalmasak
lehetnek azok a meglepetések,
mik feltárulnak, ahogy lejjebb vések

a réteges máz alá. Rárakódott
maszkok. Lakat. Nem tudjuk már a kódot,
mely lenyitná róluk az este felkent
nyúlós szellemarcot. A testeken fent

hibátlan külcsín. A versek egy vázat
állványoznak köré, gyermeteg látszat
az építkezés. Régesrég bezúzott
könyveket keresnék, honnan lehúzott

az idő fóliázott borítókat,
pedig bennük a torokszorító, vad
igazságok sincsenek rejtjelezve
előlünk. Ott valódi sejtje lenne

a ráncos, tökéletlen bőrhibáknak,
kozmetikázatlanul. Ők hibáztak,
ha téves elvekbe születtek. Hittek
a túlélésért. S most, ha levetítek

néhány tündérmesét, máris megvesznek,
és legyek hálás az összes terpesznek,
amely hajolva oktatni faragva
elküld valami oltalmi barakkba,

mert homályos, álságos képzavarba
kényszerítene. Hiszen készakarva
gyűrnek, hogy a nyomásnak megfeleljek.
Nem alkuszom. Elásnak, fejbevernek,

megaláznak. Tegyék. Ez sem fojt vissza,
hisz vízért sír, s titokban a bort issza
ugyanaz a száj…te csak a versed vagy,
bontsd ki, csupaszítsd, s ami nyerset hagy

a pontrácsok között a vibráló áram,
annyit ér. Nekem nincs ugrálóváram,
hogy feljebb akarjak szökni, mint a láz:
ha keresel, itt máztalan megtalálsz.