Vádló szemed szemembe vág,
Megbántottalak, az én hibám.
Rajtad töltöttem ki haragomat,
Bánatod elönti szép arcodat.
Bocsáss meg! Mondanám, de a dac még
nem engedi agyamat működni.
Érzem, Te is bántót mondasz mindjárt,
Tervezgetem hát a visszavágást.
De, Te hozzám lépsz, arcom simítod,
Kérdezed, ki, hol, és mivel bántott?
Szememből lecsordul a hálakönny,
Nem telepedett közénk a közöny.
Jó bort töltesz egy pohárba nekem,
Majd elmesélem mi történt velem.
Vigasztalón fogod a kezemet,
Lelked megérinti a lelkemet.
Aztán csak ülünk komoly-csendesen,
Az a lényeg most, hogy itt vagy velem.
Senki sem érthet így kedvesem,
Mert Te vagy a "Megértő Szerelem".
2006.09.04.
4 hozzászólás
Még mindig gyönyörűek a verseid 🙂 Nagyon tetszik, csak így tovább 🙂
Üdv, Jodie
Köszönöm, hogy elolvastad.
Ügyes vers. Ami némiképp zavart benne, az a rímek tompasága. Szépen gördülnek a sorok, de a sorvégeken megtörik a lendület. AZért élmény volt olvasni, és köszönet ezért.
Tamás
Köszönöm, hogy olvastad, és a kritikát is.
Jobban fogok erre ügyelni, bár itt elvitt egy kicsit maga a vers.