Bokrok között langyos szelek járnak
a kék égen bárányfelhők szállnak
Útmentén egy elhervadt vadrózsa
kapaszkodik a kökénybokorra.
Egy ökörnyál hintázik éppen
kifeszítve a tarka levélen
harmatcseppek ringatóznak rajta
mintha szakadt függöny rojtja volna.
Száraz leveleket sodor a szél
susogása még a nyárról mesél
halkan lépek a nyirkos pázsiton
itthon vagyok ez az én Párizsom.
Nagy már a csend búsul a természet
uralkodó lesz rajt az enyészet
én halkan magam mellett ballagok
odafent ragyognak a csillagok.
Integetni kezdek a karommal
leveleket szedek egy halommal
Mindenben múló időt látok
de szívemben új tavaszra várok.
22 hozzászólás
Gyönyörű! Nagyon tetszenek a képeid, és a vége, hogy ott a remény. Szeretettel Era
Kedves Valika!
Sétálgassál még a kellemes időben sokat, szemléld a tájat, fedezd fel minden rezdülését, vesd papírra , és oszd meg velünk:-).Öröm volt itt járnom.
Szeretettel:Marietta
Kedves Valika!
Ismét egy gyönyörű versedben merültem el. Ehhez nem lehet mást mondani, mint azt, hogy remekmű. Kiemelnék egy részét: "én halkan magam mellett ballagok odafent ragyognak a csillagok."
Szeretettel: Kata
Kedves Erika!
Örülök,h tetszett a vers.Úgy tűnik Te is szereted a szép színes őszt de a tavasz ígéretével a háttárben.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Marietta!
Sétálgatok bizony sokat,szeretem a langyos őszidőt.Próbálgatok prózában is írni az őszről mert csordultig van lelkem a szépségével.Nem tudom lesz-e bátorságom feltenni.Talán igen.
Köszönöm értékelő hozzászólásodat.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Katám!
A sor amit kiemelsz sokszor megjelenik majdnem így az írásaimban.Ezzel az egyedüllétet írom ki magamból.Szeretek bizonyos helyzeteket egyedűl megélni,aztán ha leírom akkor osztozom rajta másokkal,Veletek.Köszönöm értékelő hozzászólásodat.A remekmű az tulzás de boldoggá tesz ,hogy Te így érzed.
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Hova,
nagyon szép verset írtál. Tetszett a képeid hangulata. Minden ilyen vers az otthonomra emlékeztet. Megyek én is sétálok egyet. :-))
Üdv: Sanyi
Valika kedves!
Nagyon szépséges verset írtál. Talán a középső vsz. tetszik leginkább.
Gratulálok. a.
Kedves Valika!
Szerintem ez egy különlegesen szép vers az őszről! Több olyan sort találtam benne, amit egészen a szívembe zártam! Szeretem én is az őszt… szeretem a színeit, a nyugalmát, a kellemes időt… Írj még ilyen szépeket! 🙂
Szeretettel: barackvirág
Kedves Hova!
Fantasztikusan szép ez a versed!
Gyönyörű gondolatok, jelzők, megszemélyesítések, szép rímek…
Gratulálok szeretettel:
Lyza
Kedves Valika!
Általában első szoktam lenni, de most annyi minden ősszejött, hogy az amit legjobban szeretek, most az a vesztes: Az Íróklub. Lehet, hogy ez csak egy kis beképzeltség, mert ha nem volnák itt köztetek, akkor nem az Íroklub volna az igazi vesztes, hanem én. De mivel már annyian irtak és olyan szépeket, én csak azt írom igazuk van, és kivánom, hogy mennél több időd legyen sétálni, mert a sétáid nekünk mindannyiunknak is örömet jelent, számodra pedig egészséges is.Ide csak Stuart Wilde egyszerű idézetét irom:
"Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat – haladás egyik ponttól a másikig; mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember."
Sétáljunk mi is.
üdv Toni
Kedves S.ándor!
Örülök,hogy gondolatban otthon voltál és versem segített megtalálni az utat.
Köszönöm,h olvastál.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Antosius!
Örölök,h.olvastad írásomat.A középső v.szakot kiemeled,- legjobban tetszett.Talán valóban Párizsra emlékeztél?Vagy Te is úgy gondolod ahogy én gondoltam.A legszebb ahol éppen vagyok.Mindíg mindenhol itthon vagyok.Jó a határtalanságot egyszer megérezni mert utána bármikor visszaidézhető.Nekem sikerül.
Szeretettel üdv.Vali
Drága Mónika!
Köszönöm értékelésedet.A pontokat is de a szavak ereje nekem többet jelent.Amit szívébe zár az ember az ott is marad.Köszönöm,hogy helyet adtál az én gondolataimnak is.A felszólításnak is meg igyekszem eleget tenni.
Szeretettel ölellek:Vali
Kedves Lyza!
Köszönöm az értékelő hozzászólásodat.Ha jónak találod a rímeket annak külön örülök mert eléggé elbizonytalanodok néha amikor ujra olvasom.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Toni!
Biztosan tudtam,hogy erről a sétáról nem fogsz lemaradni.Köszönöm a jókívánságokat és a szép idézetet.Ki fogom használni a szép öszi időt.Tedd ezt Te is.Találd meg a legszebb helyet és írjál róla .
Szeretettel üdv.Vali
Kedves hova!
Nagyon szép képekkel és rímekkel dolgozol, ez a vers valóban magával ragadó.
Valóban erről szól az ősz.
Szépen visszaaddtad a hangulatot és a hazaszeretet is megcsillan a sorok között.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Köszönöm értékelő hozzászólásodat és,hogy a sorok között is tudsz olvasni.
Szeretettel üdv:hova
Kedves hova!
Gratulálok a versedhez! Nagyon szép képekkel festetted elénk az őszt.
Szeretettel:
Adrienn
kedves Adrienn!
Köszönöm szépen.
Szeretettel üdv:hova
Kedves Valika!
Az Ősz hozott ide. Annyira szép évszak, telis-tele színekkel Mennyi szín, pára, és köd van benne, talán a természet legszebb vetkőztetése, mégis mindenkinek az elmúlást idézi.
Csodaszépen írtál róla, s én besétáltam most a Te Párizsodba.:)
Gratulálok: pipacs
Kedves Ica!
És ehez az úthoz milyen olcsón hozzá lehet jutni.Te rátaláltál. Én köszönöm , hogy ezt tetted.
Emlékszem amikor írtam , nekem olyan jó hangulatom volt. Most látom oda is írtam, hogy sétáltam egyet. Bizony az ősz színei felülmúlhatatlanok. Nekem a kedvenc évszakom.
Köszönöm,hogy olvasgatsz nálam régit is.
szeretettel ölellek:Vali